04.11Megjártuk az Internet Hungary-t – I. rész.

by

Az idei Internet Hungary központi témája alapvetően a közösségi média volt, ritkán volt a három teremben folyó eseményen olyan periódus, amikor az egyik helyszínen ne valami „social” téma szerepelt volna napirenden. Szintén érdekes, hogy kevés olyan előadást hallottunk, ahol a Facebook ne került volna szóba. Az alábbiakban az általam legérdekesebb előadásokból ragadok ki néhányat – két részben.

Közösségi oldalak jövője

A program kezdődött egy egészen remek előadással Kis Gergely (GKInet) részéről, aki a közösségi hálózatok jövőjét boncolgatta.  Kis szerint a telítődés miatt már lassuló Facebook növekedés mellett a tematikus, azon belül is a szabadidős tevékenységek, hobbik mentén szerveződő közösségi oldalaké lehet a jövő (mint pl. eHow, a trails.com vagy a mania.com), hiszen ezek az aktivitások képesek hosszú távon is lekötni, párbeszédre és közösségteremtésre sarkallni a felhasználókat.

Csekkolj be!

Jason Keath amerikai közösségi média szakértő a socialfresh.com-tól érkezett, aki a Magyarországon még gyerekcipőben járó helymeghatározós közösségi alkalmazásokról beszélt. (Csak egy példa: itthon még nem alkalmazható a Facebook Places c. feature-je). Szó esett természetesen az immár 4 millió felhasználót is meghaladó Foursquare-ről és a Gowallaról valamint ezeket a szolgáltatásokat tökéletesen kihasználó márkákról, mint pl. a Starbucks , a Pepsi vagy a Chili’s. Ezek a „becsekkolós” szolgáltatások az okostelefonok rohamos terjedésével válnak még jelentősebbé  – az Egyesült Államokban pl. a mobiltelefonok 50%-a már smartphone lesz. Keith forradalminak nevezte ezeket az alkalmazásokat, hiszen a vásárlási döntési folyamatokban és az információszerzésben is jóval rugalmasabbá válik így a fogyasztó. Ráadásul, élményeinek megosztása is egy újabb jelentős tulajdonsággal, a helymeghatározással bővül. Szóba került a Stickybits applikáció is, mely során a vásárló a termékeken lévő vonalkód scannelése alapján részletes információkat kaphat a telefonjára valós időben, sőt a többi felhasználó véleményét is elolvashatja az adott termékről.

Célok és eredmények online kampány tervezésekor

Barnóth Zoltán a mec:interaction ügyvezetője a délutáni szekcióban az online kampányok céljairól és azok mérhetőségéről beszélt. Az előadás fő megállapítása volt, hogy nem átkattintásban kell feltétlenül a sikert mérni, ijesztő adat volt, hogy az internet felhasználóknak a 4%-a (heavy clickers) felelős a display kattintások 67%-áért. Ehelyett sokkal inkább KPI-ket (key performance indicatorokat) kell meghatározni, célokhoz eredményeket rendelni. Ha kampánycélok fogalmazódnak meg akkor az elérés vagy a CPC számíthat; ha hozzáállásbeli célokat próbálunk elérni, akkor eredményt jelenthet a márkaismertség vagy a reklám-felidézés; ha viselkedésbeli célokról van szó eredménynek minősül a párbeszédek vagy a letöltések mennyisége, esetleg a kattintás; míg ha üzleti célokat szeretnénk elérni, akkor az eladásokra, piaci részesedésre kell fókuszálni, mint eredmény.  Egy szó, mint száz – hatékony online kampányt mérni kell, ami ráadásul nincs is ingyen és az se mindegy mit miként mérünk és milyen mérőszámot milyen célokhoz rendelünk hozzá.

FMCG és az internet

Erős Attila, a Fastbridge ügyvezető igazgatója az FMCG termékek online szerepléséről tartott előadásában cáfolta azt a tévhitet, hogy a szektor tagjai a kockázatkerülés és a TV-nézés hazai népszerűsége illetve nemzetközi összehasonlításban alacsony árai miatt- súlyukhoz mérten – nehézkesebben kerülnek be a hagyományos médiából a netre. Az ellenpéldákban rengeteg remek esettanulmány került bemutatásra– és nem csak display alapon: márkafüggetlen blogként üzemel a Gösser Folyékony Kenyér blogja, sikeresnek bizonyult a Sport Szelet kő-papír-olló játékra támaszkodó microsite-ja, a Pedigree örökbefogadási CSR programja vagy a Coke Club és a Fanta fiatalokat megszólító social megoldásai.

A következő bejegyzésben szó lesz a médiumok közösségi médián való jelenlétéről, ezen belül is részletesebben kitérek a Class FM saját közösségi oldalára, írni fogok a magazinok táblagépekben rejlő jövőjéről és komoly terjedelmet szentelek az esemény egyik legérdekesebb szekciójának, a mobilalkalmazásokról szóló blokknak.

Ti voltatok Internet Hungary-n? Mi tetszett nektek és mit találtatok érdekesnek?

Megosztás:
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • Twitter
  • Digg
  • del.icio.us
  • Tumblr
  • email
  • Print

Kapcsolódó bejegyzések:

Címkék: , , , , ,

Egy hozzászólás “Megjártuk az Internet Hungary-t – I. rész.” bejegyzésre

  1. [...] az előző, vonatkozó bejegyzésben ígértem, íme az Internet Hungary idei legérdekesebb előadásainak, beszélgetéseinek második [...]

Itt lehet hozzászólni !