Húsz napon belül vagyunk – már ami a Caples nevezési határidejét illeti, szóval húzzatok bele, ha meg akarjátok nyerni a direkt marketing egyik legnagyobb presztízsű díját! Nevezni továbbra is itt lehet, de hozzánk is fordulhattok, ha bármilyen kérdésetek lenne az eseménnyel kapcsolatban, hiszen mint azt már valószínűleg tudjátok, a DRAFTFCB a rendezvény hazai koordinátora.
Kedvcsinálónak ismét bemutatunk egy tavalyi győztest: ezúttal a Shackleton ügynökség zseniális alkotása a Best in Show kategóriában vitte el az aranyszobrot. A kampány a Conect TV Thematic Council megbízásából fizetős tévéken való reklámozás hatékonyságát volt hivatott bemutatni . Ehhez választottak a legkisebb, mindössze 12 fős spanyol falut (Miravete de la Sierra) és indítottak egy négy szpotból álló kampányt, melyekben a helyieket hívták segítségül, hogy a kis falut, mint turisztikai attrakciót reklámozzák.
Hogy a reakciókat és a hatékonyságot mérni tudják, készítettek egy weboldalt, melyen a virtuális séta, szállásfoglalás és ajándékértékesítés mellett még jótékonykodásra is lehetőség nyílt a helyi templom megsegítése érdekében, sőt egy kecskefejő játékkal is lehetett játszani. A tévékampány elindítását követően a website látogatottsága exponenciálisan nőtt, sőt a kis falu a hírekbe is bekerült, a szobák négy hónapon keresztül folyamatosan le voltak foglalva és Miravete de la Sierra az ország legnépszerűbb falujává vált. Azzal a szlogennel, hogy a „falu, ahol soha semmi sem történik.” Azaz az eredeti cél is sikerült: bebizonyították, a fizetős tévékben való hirdetések valóban hatékonyak. Gondoltátok volna?
Még bő egy hónapotok van, hogy a Caples-re jelentkezzetek. Néha a legegyszerűbb ötletek a legzseniálisabbak, ezt bizonyítja testvér-vállalatunk, az új-zélandi DRAFTFCB, mely tavaly vitte el az arany szobrocskát a legjobb copywriting kategóriában a New Zealand Herald újságnak készített Hour long letter elnevezésű kampányával. A cél a médiavásárló ügynökségek megcélzása és meggyőzése volt annak érdekében, hogy minél több hirdetést helyezzenek el a Herald vasárnapi számában. A DRAFTFCB kutatása megállapította, hogy egy átlagos Herald olvasó kb. egy óra alatt futja át a vasárnapi lapot 33 lapozás kíséretében. Ennek az adatnak a tudatában az ügynökség egy dokumentum formájában 13 000 szóban ecsetelte miért érdemes a Heraldban elhelyezni a hirdetéseket.
Az érvek túlzott nagysága nem tartalmilag volt fontos, sokkal inkább azt akarták érzékeltetni, hogy az olvasó mennyi időt tölt az újság lapozgatásával. A mai világban, ahol a kiforrott fotótechnika és látványos vizuális megoldások dominálnak, a DRAFTFCB New Zealand lényegében a száraz írott szöveg fizikai hosszával és annak súlyával nyújtott váratlant, és nyerte meg a tavalyi Caples copywriter díját. Médiavásárlók, reklámosok, mindenki, nektek hogy tetszik ez az ötlet?
Mint ahogy arról már korábban írtunk, a John Caples Interational Award magyarországi képviselője a DRAFTFCB. Nagyon szeretnénk, ha itthonról is lenne néhány jelölt erre a nagy presztízsű díjra, ide kattintva letölthetitek az Entry Kitet, melyből mindent megtudhattok a nevezéssel kapcsolatos feltételekről.
Most is kedveskedünk nektek egy tavaly nyert pályaművel: ezúttal a Dodge zseniális kampányát láthatjátok a Proximity BBDO-tól, mely a Bevállalós Ügyfél (Courageous Client) díjat nyerte, nem véletlenül:
Nyilván sokatokban felmerül a kérdés, ezen a fórumon miért posztolunk egy független szakmai díjról, az egyik legjelentősebb direkt- és interaktív marketing-megmérettetésről, a John Caples International Awardsról. Nos, hazánkban a DRAFTFCB a rendezvény helyi koordinátora, azaz miénk a megtiszteltetés, hogy Magyarországról a legjobb DM-munkákat a New York-i döntőre tereljük. Most induló sorozatunkban a legfontosabb tudnivalókat tesszük közzé, pályázzatok, induljatok, kérdezzetek! Mi, a Caples magyar szócsöve pedig segítünk nektek díjakat nyerni!
Az év legjelentősebb direkt- és interaktív marketing munkáinak elismerését, a John Caples Interational Awardsot 1978 óta osztják ki minden évben. A kezdeményezés Andi Emersontól, a direkt marketing egyik szülőanyjától származik, aki a legendás copywriter, John Caples emlékének áldozott az eseménnyel. A szervezet immár három éve a szakma egyik legjelentősebb médiumával, a DM News-zal közösen szervezi meg a „direkt marketing Oscar díjának” kiosztását. Tavaly mintegy 800 pályázat érkezett 30 országból. A Caples idén négy új kategóriával bővítette a mezőnyt, ezzel is demonstrálva, hogy a szakma progresszióját szem előtt tartva a digitális kihívásokra is választ keres, így nem kevesebb mint 27 kategóriában hirdetnek győztest, továbbá öt különdíjat is kiosztanak.
A versenyen elindulók és különösen a győztes hatalmas publicitást kapnak szerte a világon, hiszen a szakma egyik leghitelesebb médiuma, a DMNews print száma kéthetente, míg online kiadása folyamatosan és részletesen számol be a verseny alakulásáról a nevezéstől a döntőig.
A száztagú zsűri a szakma nemzetközi kreatív vezetőiből kerül ki. A New York-i gálán rendszerint 200-300 a szakma krémjét képviselő vendég érkezik a világ összes pontjáról, hogy megtekintse a döntős multimédiás pályázatokat.
Ahhoz, hogy döntős legyél, két selejtezőkörön kell továbbjutnod, melyeken a nyolcvanfős zsűri kisebb létszámú munkacsoportjai értékelik a beadott munkákat. Nevezni szeptember 27-ig lehet és a döntőbe jutottak névsora december 13-án kerül nyilvánosságra, de a nevezés menetéről egy későbbi posztunkban bővebben is tájékoztatunk titeket.
A döntőbe jutott anyagokat részletesebb szempontrendszer alapján, három dimenzió alapján osztályozzák: koncepció, művészet és kivitelezés. Ezeknek megfelelően a zsűritagoktól kapott összpontszám az, ami döntőnek bizonyul. Érdekesség, hogy a zsűri előzetesen meghatároz egy – a helyezéshez tartozó – minimum pontot, melyet feltétlenül el kell érni, máskülönben a győztesnek járó szobrocskát nem osztják ki. Ugyanakkor, ha több jelölt is azonos pontszámon végez, akkor a díjakat megosztják. Furcsa módon így – papíron – még az is előfordulhat, hogy aranyszobrot egyáltalán nem osztanak, míg második helyből többet is.
Olvassátok tovább a Caples sorozatunkat, minden alkalommal prezentálunk egy remekművet az elmúlt évek győztes munkáiból, ízelítőnek élvezzétek ezt a pazar interaktív kampányt, melyet az AIM Proximity ügynökség készített az új-zélandi Yellow Pages számára.
Legközelebb a nevezés feltételeiről adunk részletes tájékoztatást, majd az egyes kategóriákat mutatjuk be. Addig is kommenteljetek, kérdezzetek, osszátok meg Caples-es vagy egyéb más versennyel kapcsolatos tapasztalataitokat! Ha pedig nem bírtok magatokkal a következő posztig, akkor látogassatok el az esemény hivatalos honlapjára!